Úristen! Partraszálltam. Egyelőre fogalmam sincs milyen terepre kerültem. Vannak fegyvereim. De egyelőre csak magamban beszélek. (Lehet, hogy ez örökre így marad.)

          Máris úrrá lett rajtam a tanácstalanság. Miért is akarom én ezt? (Tisztázom: nem vagyok brit alattvaló. Sajnos. Sokáig nem is akartam lenni. De már másképp látom.)

          A legfontosabbnak azt tartom most, hogy tökéletesen álcázzam magam. Amíg erről nem bizonyosodtam meg, csak részlegesen szabadíthatom föl magam gátlásaim alól.

          Omaha. (Jobb lett volna Utah? Most már mindegy.) Máris aktivizálódik látens militarista lényem. Menjek ezen az úton? Parker őrnagy. (Ő az összekötő tiszt. Egy transzvesztita.)

           Hazugság. Nem az. (Talán nem is összekötő.) A Parker, az biztos.

           Baszd meg, hogy beszélsz?! (Beásom magam.)

           Hol vannak a többiek?  (Utah jelentkezz! Utah jelentkezz!) Németek a földúton. (Csőre töltök.) Van német rokonom. Ich gebe das nicht nur an! (Nem szoktam a levegőbe beszélni.)

           Meztelen nő. Széttárt lábakkal. Látszik a pinája. ("Meg lesz baszva.")

           Katona volnék? Francois, a középső. Itt Bretagne-ban. Beásom magam. Várok. Várok. Várok.

          Várok. (Kibaszottul sokat várok.) "Please...!" (Van itt ellátás?)

           Pozíciót kell váltanom. Az előbb mintha katonaindulót hallottam volna. "Und Morgen die ganze Welt!" 

           (Hol a fegyverem?) Pisilni kell. ("Pipimachen.") Nem akarok fogságba esni.

           Most állati nagy kussba kell kerülnöm. Reményeim szerint visszajövök.